Sokak számára a heg az, ami keserű pirulaként marad meg az amúgy sikeresnek ítélt esztétikai beavatkozás, műtét után. A heg közvetlenül műtét után nem abban az anatómiai pozicióban van, ahol majd évekig elhelyezkedik. A heg ugyanis a szervezet és a szövetek gyógyulásával együtt él, és alakul, változik és érik. Nem érdemes tehát pár héttel a műtét után a hegek poziciója miatt elkeseredni.
A hegek alakulása folyamatos és körülbelül egy évet vesz igénybe. Az aktív heg még lilás pár hónapig, majd fokozatosan elhalványul és gyöngyházfényűvé válik. Ezzel együtt a poziciója is alakul. Ez több beavatkozásnál is szemmel követhető.
Ahasplasztikák kapcsán a korai műtét utáni szakban a heg kezdetben túlságosan is magasan lévőnek tűnhet. Idővel a hasfali oedema (vizenyő) mértéke csökken és a heg lejjebb kerül, ideális esetben a fehérnemű vonalába, vagy még lejjebb. ez természetesen nem minden hasplasztikával operált páciensre mondható el. Az eleve magasra tervezett, nem megfelelően kiválasztott technikával végzett hasplasztika esetén kialakuló heg sosem lesz elrejthető. A szövetek kellő mobilizálása – szírszívással és kontrollált preparálással, valamint fesztelenítő öltésekkel elért húzásukkal – lehetővé teszi a heg maximális süllyesztését. A Lockwood technika, melyet az Imago Plasztikánál előszeretettel végzünk, erre kiváló példa.
A másik türelemre intő terület az mellnagyobítás (implantáció) után közvetlenül észlelt hegpozició. Sok esetben ez túlságosan mélynek, a kívántnál lentebbinek tűnhet. Tudni kell azonban hogy – főleg az un. dual-plane (félig izom – félig mirigy alá helyezett) technikával beültetett implantátumok természetes vándorláson (migráción), azaz a végső poziciójukba való mozgáson esnek át. Emellett az operált és emiatt erősen feszülő és oedemás mellizom duzzanata is csökken idővel és a környező szövetek lazulása mellett – amúgy normális folyamat részeként – kialakuló tok (kapszula) helyzete is lentebb helyezi az implantátumot. Kb. 1.5 – 2 cm vándorlás („beülés”) normális. Ilyen módon a kezdetben „elrontottnak”, azaz túl mélynek imponáló heg a mell alatti redőbe kerül és nem a mell alsó ívére csúszik fel.
A mellplasztikák és a hasplasztikák esetében is tudatosulni kell annak a ténynek, hogy minimum 3, de sok esetben akár 6 (kivételes esetben még több) hónap is eltelik, mire a „végső” eredmény kialakul és látszik.