A mellnagyobbítás során behelyezett implantátum körül tok képződik, melynek saját, külön biológiája és élete van. Ezt minden mellnagyobbításon áteső páciensnek tudnia kell. Vannak esetek, amikor a tok nem funkcionál megfelelően: zsugorodhat, vagy éppen kinyúlhat, újabb műtétet indikálva.

A mirigy alá tett – főképp sima felszínű – implantátumok esetében kialakuló tokzsugor (kapszuláris kontraktúra) esetében a tokot eltávolítjuk és igyekszünk az implantátumnak egy dinamikus, megfelelő szöveti minőségű fedést biztosítani. Ezt a „dual plane” technikával tudjuk elérni, mely során az implantátum félig izom, félig mirigy alá kerül. Az izom mozgási dinamikája folyamatos mechanikai ingert ad az implantátumnak és a toknak, csökkentve az újabb tokzsugor esélyét.

Nehezebb feladat a mellplasztika után kinyúlt tok korrekciója. Rossz gyógyhajlam, gyenge kötőszöveti struktúrák, a mellizom túlzott munkája mellett is kialakulhat ez a mell alsó ívén jelentkező sérvszerű kiöblösödés. A mellizom alá tett implantátumok esetén a mellizom megfeszítése esetén a jelenség hangsúlyosabb lehet. Ez a jelenség amúgy az „animáció”, mely természetes következménye lehet a mellplasztika kapcsán az izom alá helyezett implantátumoknak. Máskor a tok oldalsó fele nyúlhat meg, és olyan képet mutat a mell, mintha az implantátumok „szétcsúsztak” volna.

Mindkettőre megoldás az un. belső tokplasztika, vagy a „hammock” (értsd: hintaágy – angolul) – technika lehet, amikor a tok alsó és esetenként oldalsó kinyúlt részét felhasználva korrigáljuk az implantátumok helyzetét. A kinyúlt tokból egy hintaágyra emlékeztető struktúrát formázunk és ezt a bordához rögzítjük. Ezen, mint egy peremen ül majd az implantátum a későbbiekben. Nagyobb tokrészletből, akár a mellizom egy szeletét felhasználva szabályos hintaágy alakú struktúrát lépezhetünk, amibe helyezzük az implantátum alsó felét.